Nagyvázsony község
Adatok
Régió: Közép-Dunántúl
Megye: Veszprém megye
Kistérség: Veszprémi kistérség
Lakosság: 1803 fő
Terület: 76.29 km2
Népsűrűség: 23,63 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 88
Fekvése
Nagyvázsony a Veszprém-Tapolca főútvonal mellett helyezkedik el, a róla elnevezett medence közepén. Északon a 600 méterre magasodó Kab-hegy, délen a Balaton-felvidék dombjai határolják. A Vázsonyi-medence kőzetanyaga mészkő, de a bazaltfeltörések is elég nagy területet foglalnak el, jól látható ez a Kab-hegy óriási bazalttakaróján. A mészkő alól számos forrás tör elő, a község határát erdő övezi, a Balaton 14 km-re van a községtől.
Története
Nagyvázsony és környéke már ősidők óta lakott terület. A római korban hadi út haladt itt keresztül, s az út mentén római kori település maradványaira bukkantak. A rómaiak itt létét bizonyítják a szintén itt talált leletek és kőfeliratok.
A honfoglalás után a Váson nemzetség telepedett itt le. A település első írásos említése a tatárjárás idejéből való. Ebben az időben több falu volt ezen a környéken. Nagyvázsony egyik szomszéd faluja Nemesleányfalu volt, melyet már 1082-ben megemlítettek. A két falu később egyesült.
A XIV. században a település a Vezseny-család tulajdonába került. A Vezsenyiek utolsó sarjának halálakor a birtok a koronára, Mátyás királyra szállt vissza. Mátyás király a birtokot 1472-ben Kinizsi Pálnak adományozta. Kinizsi Pál a birtokon várat építtetett. A várnak köszönhetően a település virágzásnak indult. Nagyvázsonyt 1488-ra már a megye jelentős falvai közé sorolták.
Nagyvázsony mezővárosi rangjára a jelentős heti vásárok, a településen lévő iparosok nagy száma és a templomok utaltak.
A XVI. században Nagyvázsonyt is megtámadták a törökök. A Nagyvázsonyi vár hol török, hol magyar kézen volt. A várat véglegesen 1598-ban sikerült visszafoglalni. A török időkben a vár katonái a vár alján építették fel szállásaikat, így szinte egy új települést hoztak létre.
A XVII. században a település megpróbálta helyrehozni a törökök által okozott károkat. 1649-ben a várat a király a Zichy-családnak adományozta. 1651-ben már városként említették Nagyvázsonyt, holott jogállása nem érte el a mezővárosokét. A törökök még egyszer megtámadták a várat, s 1663-ban fel is gyújtották. A Rákóczi-szabadságharc után a vár elvesztette jelentőségét.
A település fejlődése megállt. Zichy Imre a XVIII. század elején német telepeseket hívott ide. Azonban a telepesek itt léte sem tudta felvirágoztatni a települést, s régi rangját és jelentőségét Nagyvázsony teljesen elvesztette. 1890-től még népessége is csökkenni kezdett, de ez a csökkenés az utóbbi időkben már megállt.
Nevezetességei
- Kinizsi vár, benne Kinizsi Pál Vármúzeum
- Postamúzeum
- Kolostorromok
- Schumacher Ház
- Középkori eredetű, barokkosított Szent István templom
- Műemlék jellegű református templom
- Kinizsi forrás (Tálodi erdő)
Hires emberek
- Teddy Kollek (1911 - 2007) Politikus , Jeruzsálem polgármestere
- Kinizsi Pál (1431 - 1494) Hadvezér
- Várnai Zseni ( 1890- 1981 ) Írónő
Következő községek
Nagyvejke | Nagyveleg | Nagyvenyim | Nagyvisnyó | Nak | Napkor | Nárai | Narda | Naszály | Négyes | Nekézseny | Nemesapáti | Nemesbikk | Nemesbőd | Nemesborzova | Nemesbük | Nemescsó | Nemesdéd | Nemesgörzsöny | Nemesgulács | Nemeshany | Nemeshetés | Nemeske | Nemeskér | Nemeskeresztúr | Nemeskisfalud | Nemeskocs | Nemeskolta | Nemesládony | Nemesmedves | Nemesnádudvar | Nemesnép | Nemespátró | Nemesrádó | Nemesrempehollós | Nemessándorháza | Nemesszalók | Nemesszentandrás | Nemesvámos
További községek
Monostorapáti | Bolhás | Cserépfalu | Fábiánháza | Kápolnásnyék | Kunhegyes | Borszörcsök | Mihályháza | Basal | Lesenceistvánd | Sárok | Kisköre | Nemesvid | Debréte | Tömörd | Felsőnyék | Kallósd | Kispalád | Pély | Semjén | Felsőpakony | Várad | Balkány | Pilisszántó | Edelény | Mezőkövesd | Páty | Ecsegfalva | Szárföld | Dunaszekcső | Fülöpháza | Drávaszerdahely | Pásztori | Zalavég | Sajóecseg | Tarnazsadány | Zsáka | Barbacs | Tárkány | Somlójenő | Nárai | Királyegyháza | Vértessomló | Tagyon | Hegyhátmaróc | Zselickisfalud | Veresegyház | Magyarcsanád | Kistelek | Nagytálya
